Péterfi Attila-Csongor, Domus Salvatoris című költeménye egy a csíksomlyói Jézus-hágón és a Salvator-kápolnánál átélt csodálatos, spirituális zarándoklat és belső lelki megtisztulás mély, csodálatos krónikája.

A költő a fagyos szélben, magányosan vág neki a meredek keresztútnak, miközben lelkében a múlt terhei és a jelen vívódásai viharzanak. Ahogy lépésről lépésre, stációról stációra halad felfelé a csúszós köveken, a világi zaj és a mindennapok nehézségei fokozatosan elcsendesednek, átadva helyüket az ősi, ezeréves csendnek.

A fizikai emelkedő és a testi fáradtság a bűnbánat könnyeivel párosulva a lélek felemelkedésének és az önmagunkkal való őszinte szembenézésnek a szimbólumává válik. A hegytetőn magasodó Salvator-kápolnánál, ahogy Attila nevezi a Domus Salvatorisban végül feloldozást nyer a szenvedés. A vívódó szívet átjárja a szent kegyelem, és a Szűzanya megnyugtató, anyai oltalmában lel végső békére.

A vers igazi ereje abban rejlik, hogy ez a mélyen személyes, intim bűnbánati folyamat a végén egy egyetemes nemzeti imává szélesedik, amely Erdély földjének és székely népének a megmaradásáért fohászkodik.
Péterfi Attila-Csongor: Domus Salvatoris
Útnak indultam egyedül,
zakatolt múltam legbelül,
fagyos szélben, decemberben,
Jézus-hágón vezekelve.
Zúg a világ, tépi lelkem,
rám tapad a történelem.
Csúszós köveken lépkedem,
gyökerek hátán lélegzem.
Alattam a város zaja,
stációtól stációra
egyre hangtalanabb lesz,
és súlyosabb keresztem.
Kő a kövön, lomb a lombon,
csendem csendben imát zokog,
évszázados keresztúton,
reményembe kapaszkodom.
Visz a csend, déli harang szól,
bennem ősi hang kolompol;
népek zsoltártalan dalát,
advent roráté ritmusát.
Két nagy harc csatázik bennem,
egyik a múlt, másik a jelen.
Vád és vágy közt térdre hullva,
érek a hegyre könnybe úszva.
Domus Salvatoris vár odafent,
rám árad a szent kegyelem.
Szívem az oltári csendben
Szűzanyám karjában pihen.
Imám az ezeréves csendben,
az oltár előtt letérdelve,
száll, mint az áldozat füstje,
házadban oltalmat nyerve.
Ó én édes jó Istenem,
védelmezőm, segedelmem,
óvjad népem reménységét,
Uram, áldd meg Erdély földjét!

lejegyezte: Virág Zsolt
fotó: Xantus József