Tanulunk a doni tragédia évfordulóján a rossz politikai számításból, a szövetségesi kényszerpályából? Mi lett volna, ha 120-130 ezer magyar katona hal meg, nem sebesül meg vagy nem esik szovjet fogságba? Tanulunk abból, hogy ami nem a mi háborúnk abban nem veszünk részt?
A német–szovjet arcvonal déli szakasza 1942. szeptember végére teljes egészében megmerevedett, a támadók nem jutottak el a létfontosságú bakui olajmezőkig. A 2. hadsereg a doni hídfőcsatákat követően, 1942 őszén védelemre rendezkedett be. A magyar királyi 2. hadsereg feladata a Don folyó mentén egy jelentős szakaszon a szovjet támadások feltartóztatása és a német főerők déli szárnyának védelme volt a sztálingrádi csata támogatásaként.

Viszont 1943. január 12-én a Sztálingrádért vívott csata végső szakaszában a Don folyónál diszlokált magyar királyi 2. honvéd hadsereget súlyos támadás érte.
Ez a nap gyászos emlékezetű, fekete napként vonult be a magyar hadtörténelembe. A megfelelő minőségű és mennyiségű páncélelhárító fegyverrendszer, harckocsi nélkül, a teljesen mozgásképtelen tüzérséggel a katonák nem tudtak sokáig ellenállni a támadás súlypontjain a hétszeres túlerőben levő szovjet csapatok offenzívájának.

Miért küldték ki a magyar királyi 2. honvéd hadsereget?
Elsősorban a német nyomásnak kellet engedni. Magyarország a tengelyhatalmak szövetségeseként nem maradhatott ki a Szovjetunió elleni hadjáratból. Hitler 1942 elején már követelte a teljes magyar haderő bevetését a birodalom oldalán.
A Kállay-kormány és Horthy Miklós kormányzó 1942-ben még abban reménykedett, hogy ha kiküldenek egy jelentős erőt 200 000 fős haderőt, akkor Magyarország meg tudja őrizni maradék szuverenitását, és elkerülhetik a teljes német megszállást.
Szintén Horthy Miklós kormányzó úgy vélte, a katonai részvétel a németek oldalán fontos Észak-Erdély és más elcsatolt területek megtartásához a háború utáni rendezésnél.

Milyen katonai értelme volt a magyar királyi 2. honvéd hadsereget kiküldésének?
A magyar erők egy több mint 200 kilométeres frontszakasz védelmét bízták a Don mentén, amihez sem létszámban, sem fegyverzetben, sem technikailag nem volt meg a képessége.
A magyar katonák nem rendelkeztek megfelelő nehézfegyverzettel (páncéltörőkkel, harckocsikkal, szállító járművekkel, a tüzérségnek nem volt elegendő mennyiségű vontató eszköze), de a -40 Celsius fokban sem rendelkeztek megfelelő téli ruházattal a hétszeres szovjet túlerővel szemben.
Így az 1943. január 12-én megindult szovjet áttörés során kijelenthetjük, hogy a magyar királyi 2. honvéd hadsereg teljesen megsemmisült. A 200 ezer fős állományból mintegy 120-130 ezer magyar katona halt meg, sebesült meg vagy esett szovjet fogságba.
Ezért most történelmi távlatból a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg Szovjetunióba való kiküldése egyáltalán nem érte el célját. Az áldozat nem védte meg Magyarországot a későbbi német megszállástól, ami 1944. márciusában meg is történt. A doni áldozat nem állította meg a szovjet előre nyomulást, és a háború végén az ország minden korábbi területi nyereségét elveszítette, Magyarország pedig szovjet megszállás alá került.
Virág Zsolt
fotó: honvedelem.hu